Oldal: 7 / 10

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 9., szerda 13:26
Szerző: Ricordo
.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 9., szerda 13:40
Szerző: totya
Ricordo írta:Ugyanaz a kormányrendelet, mint a hobbi fémkeresős Vhr. annyi a különbség, hogy nem engedélyhez, hanem előzetes bejelentéshez kötött. L.: 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet 10. §:

"10. § (1) A Kötv. 20. § (2) bekezdésében megjelölt tevékenységet, valamint a Kötv. 20/A. § (2) bekezdése szerint a fémkereső műszernek a hivatás gyakorlásához szükséges használatát - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - annak megkezdése előtt legalább öt nappal be kell jelenteni a hatóságnak, valamint országos jelentőségű védett természeti terület esetén a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságnak a 4. mellékletben meghatározott tartalommal és mellékletekkel ellátott formanyomtatványon.
(2) Fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használatának minősül, ha a fémkereső műszer használója hitelt érdemlően bizonyítja, hogy feladatainak ellátásához szükséges a fémkereső műszer. Hitelt érdemlő bizonyításnak számít a munkaköri leírás, a cégszerűen aláírt megbízás vagy megrendelés.
(3) Fémkereső műszer hivatás gyakorlásához szükséges használata:
a) feltárásra jogosult intézmény által fémkereső műszerrel végzett lelet- és lelőhely-felderítés,
b) tervszerű lőszermentesítés,
c) közmű-nyomvonal keresése,
d) háborús kegyelettel összefüggő feltárás, exhumálás.
(4) A Kötv. 20/A. §-át, valamint e rendeletnek a fémkereső műszer használatára vonatkozó rendelkezéseit a bűnüldöző és nyomozó szervek feladatellátására, valamint a tűzszerészeti tevékenységre nem kell alkalmazni."
Köszönöm, ez hasznos volt, ezt kerestem! :hand:

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 9., szerda 18:40
Szerző: Timber
Egy tíz ! éves fórumbeírást találtam minap.
Hogyha már akkor is ez volt a szabály, akkor nem értem a nagy felhördüléseket!

Az alábbi szöveg részlet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) beruházóknak, tulajdonosoknak és minden érdeklődőnek szóló kiadványából, amellyel segítséget szeretne nyújtani ahhoz, hogy "együttélésünk" régészeti örökségünkkel minél harmonikusabb, sikeresebb lehessen (sic!):

"Mit tegyek, ha fémkeresőt szeretnék használni?

A fémkeresős (metáldetektoros) kutatás egyre szélesebb körben terjedő kedvtelés Magyarországon is. Az örökségvédelmi törvény alapján a műszeres leletés lelőhelyfelderítés a régészeti feltárás egyik típusa, és így a jogszabályok a fémkeresőzést a KÖH engedélyéhez kötik.

E szigorúság indokolt, mert még a "jószándékú amatőrök" is helyrehozhatatlan tudományos károkat okozhatnak egy-egy régészeti lelőhelyben azzal, hogy a felszínen található leleteket összegyűjtik.

Ha fémkeresőzve vagy más módon régészeti leleteket találunk, a tárgyakat eredeti helyükön hagyva haladéktalanul értesítenünk kell a területileg illetékes megyei múzeumot, a település jegyzőjét vagy a KÖH regionális irodáját.

A fenti szabályok megszegői ellen büntetőjogi és örökségvédelmi eljárás indítható. Vigyázzunk továbbá a fémkeresőzés leggyakoribb "leleteivel", a lőszerekkel is, melyekhez nyúlni tilos, megtalálásukat egy esetleges tragédia elkerülése érdekében a helyi jegyzőnek haladéktalanul be kell jelenteni!"

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 6:58
Szerző: Garou
Tegnap meg kaptam az engedélyem húsz helyrajzi szám kb 40 hektárnyi területre, vége a bujkálásnak 3000Ft és egy kis utána járás, kövesút mellett is vannak területek oda fogok menni először és nappal. :D

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 9:29
Szerző: peugeot308
Garou írta:Tegnap meg kaptam az engedélyem húsz helyrajzi szám kb 40 hektárnyi területre, vége a bujkálásnak 3000Ft és egy kis utána járás, kövesút mellett is vannak területek oda fogok menni először és nappal. :D

Szia!
Volt olyan helyrajzi szám,amit elutasítottak vagy mindre kaptál engedélyt,amire szerettél volna?
Mi volt a folyamat,meddig tartott?Tudnál feltenni mintát az engedély kéréssel kapcsolatban,persze az adatok kitakarásával?
Köszi és gratula,sok szerencsét! :)

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 10:45
Szerző: Gabor
:-bd
Garou írta:Tegnap meg kaptam az engedélyem húsz helyrajzi szám kb 40 hektárnyi területre, vége a bujkálásnak 3000Ft és egy kis utána járás, kövesút mellett is vannak területek oda fogok menni először és nappal. :D

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 11:02
Szerző: mj620
egy gyors lista is elég tárgyilagosan hogy miket kell be küldeni.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 12:47
Szerző: Garou
mj620 írta:egy gyors lista is elég tárgyilagosan hogy miket kell be küldeni.
A megyei örökségvédelmi és építésügyi osztálynak egy kérelem neveddel címedel és a helyrajzi számokkal melyeket a gazdáktól kérsz, igazolás a gazdáktól melyben a hrsz-ek fel vannak tüntetve és a tulajdonos aláírásával, a harmadik papírban kijelented, hogy öt évre visszamenőleg nem voltál örökség védelmi dolog miatt büntetve.
Az örökség védelmi osztály küld a helyi rendőr kapitányságnak, a lakhelyed jegyzőjének, és még jó pár helyre értesítést, a fémkeresős tevékenységről.
Megjegyzés: senki ne próbáljon sumákolni pl, hogy oda írsz egy fals nevet a hrsz mellé, minden gazda kap értesítést még a közös osztatlan tulajdonban levőket is ki keresik és értesítik.
Nekem a sok hrsz-ből kettő le lett húzva mert régészetileg védett volt, de sebaj maradt még bőven, ez az engedély nem jogosít fel natura 2000 stb természet védelmi területen való detektorozáshoz, lehet meg kapod az engedélyt egy natura 2000 területre de onnan a természet védő el küldhet érdemes ezekkel is tisztában lenni.
És még valami a földekről google earth-os fotó, körbe rajzolva a föld és rajta a hrsz, ezt én a paintban csináltam.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 17:24
Szerző: khepera
Gabor írta::-bd
Garou írta:Tegnap meg kaptam az engedélyem húsz helyrajzi szám kb 40 hektárnyi területre, vége a bujkálásnak 3000Ft és egy kis utána járás, kövesút mellett is vannak területek oda fogok menni először és nappal. :D
Ohh hát ismét egy impossible mission teljesítve... Gratula!!!

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 17:38
Szerző: Ricordo
.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 17:43
Szerző: khepera
Ricordo írta:Jó fejek voltak, mert nem akadékoskodtak, pedig megtehették volna, ha ragaszkodnak ahhoz az előíráshoz, hogy a területet EOV koordinátákkal kell megadni (ha jól értem, ebben az ügyben csak hrsz.-eket tartalmazott a kérelem). Plusz, szerintem az se árt beleírni a kérelembe, hogy ha a kért terület egy részére nem adható engedély, akkor a fennmaradó részre kéred. Nehogy elutasítsák az egészet amiatt, mert egy része lelőhely, vagy egyébként védett.
Garou írta:
mj620 írta:egy gyors lista is elég tárgyilagosan hogy miket kell be küldeni.
A megyei örökségvédelmi és építésügyi osztálynak egy kérelem neveddel címedel és a helyrajzi számokkal melyeket a gazdáktól kérsz, igazolás a gazdáktól melyben a hrsz-ek fel vannak tüntetve és a tulajdonos aláírásával, a harmadik papírban kijelented, hogy öt évre visszamenőleg nem voltál örökség védelmi dolog miatt büntetve.
Az örökség védelmi osztály küld a helyi rendőr kapitányságnak, a lakhelyed jegyzőjének, és még jó pár helyre értesítést, a fémkeresős tevékenységről.
Megjegyzés: senki ne próbáljon sumákolni pl, hogy oda írsz egy fals nevet a hrsz mellé, minden gazda kap értesítést még a közös osztatlan tulajdonban levőket is ki keresik és értesítik.
Nekem a sok hrsz-ből kettő le lett húzva mert régészetileg védett volt, de sebaj maradt még bőven, ez az engedély nem jogosít fel natura 2000 stb természet védelmi területen való detektorozáshoz, lehet meg kapod az engedélyt egy natura 2000 területre de onnan a természet védő el küldhet érdemes ezekkel is tisztában lenni.
És még valami a földekről google earth-os fotó, körbe rajzolva a föld és rajta a hrsz, ezt én a paintban csináltam.
Szabad megtudnunk melyik megyében történt mindez? Vagy melyik KÖK nél?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 18:17
Szerző: akárki szalámi
Sajnos nekem eddig nem volt szerencsém a kiszemelt tulajokkal és nem jutottam a kérelem beadásáig, de szeretnék kérdezni a nálamnál sikeresebb kollégáktól.
Történetesen mondjuk a MEPAR böngészőből kifotózott (Print Screen) térkép amelyen természetesen kijelölt, azaz vörös vonallal lehatárolt parcella található.Az ilyen formátumú térképrt vajh elfogadják a hivatalok a kérelemhez?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 18:32
Szerző: Garou
akárki szalámi írta:Sajnos nekem eddig nem volt szerencsém a kiszemelt tulajokkal és nem jutottam a kérelem beadásáig, de szeretnék kérdezni a nálamnál sikeresebb kollégáktól.
Történetesen mondjuk a MEPAR böngészőből kifotózott (Print Screen) térkép amelyen természetesen kijelölt, azaz vörös vonallal lehatárolt parcella található.Az ilyen formátumú térképrt vajh elfogadják a hivatalok a kérelemhez?
Én a google earth ban fotóztam le, belevittem a képet a paint rajzoló programba körbe rajzoltam az adott földterületet, és bele írtam a hrszt, kinyomtattam és kézzel a térkép szélére odaírtam, hogy az adott földterület pl a településemtől északi irányban 3 km-re található, ezt meg köszönték gondolom könnyebb volt keresni. %%-
Kb 15 ilyen képet csináltam földenként külön külön.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 18:39
Szerző: akárki szalámi
Köszi a válaszod!
Talán újra nekifutok és felveszem a kapcsolatot pár gazdával.
Sajna errefelé nehézkes lesz a dolog. A megyei múzeum régészei azt mondták nekem, hogy minden beadott kérelem náluk is landol és a beadott helyszíneket bejárják, ha pár cserép van ott akkor (...)

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 11., péntek 19:52
Szerző: khepera
akárki szalámi írta:Köszi a válaszod!
Talán újra nekifutok és felveszem a kapcsolatot pár gazdával.
Sajna errefelé nehézkes lesz a dolog. A megyei múzeum régészei azt mondták nekem, hogy minden beadott kérelem náluk is landol és a beadott helyszíneket bejárják, ha pár cserép van ott akkor (...)
Na arra nem vennék mérget, hogy bejárják...

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 12., szombat 7:22
Szerző: akárki szalámi
khepera írta:
akárki szalámi írta:Köszi a válaszod!
Talán újra nekifutok és felveszem a kapcsolatot pár gazdával.
Sajna errefelé nehézkes lesz a dolog. A megyei múzeum régészei azt mondták nekem, hogy minden beadott kérelem náluk is landol és a beadott helyszíneket bejárják, ha pár cserép van ott akkor (...)
Na arra nem vennék mérget, hogy bejárják...

Múlt év őszén mutattam pár helyet a megyei múzeum régészeinek, és ekkor került szóba a dolog.
Mondták, hogy vannak kérelmezők a megyéből és ugyebár náluk is megjelennek a kérelmek.
Továbbá, hogy a helyszínekre kiszállnak terepbejárásra. Bevallom a szomszéd megyékben próbálok majd engedélykérelmeket benyújtani.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 12., szombat 12:26
Szerző: Berez
Ha valaki mielőtt beadja a kérelmet meg akarja nézni,hogy a hrsz nem védett-e,
ma délelőtt összeszedtem az összes védettséget meghatározó törvényt (jelenleg 20 van)
és a tartalmukat bemásoltam egy MS Word dokumentum-ba.
Egyszerűen megnyitod, szerkesztés, keresés menüpont és beírod településed nevét és nyomsz
egy entert.Ha van találat beleolvasol,melyik hrsz-t érinti és miért vagy nem e szüntették meg a védelmet.
Ne állj meg az első találatnál addig folytasd amig nem írja hogy "nem talált több eredményt"
Ha térképen is kiváncsi vagy,hogy hol van böngészőbe beírod:
https://www.mepar.hu/mepar/
baloldalt a hrsz fület választod,beírod a megyét,települést és a helyrajzi számot és
a keresés gombbal rákeresel.
Így már elég egyértelmű a dolog,egyszerűbben sehol sem találtam meg.
A letöltés linkje: (regisztrálatlanul 1 hétig lesz fenn)
http://indabox.hu/5YyZMl
név:összes.doc
méret:667.5 kB
Használjátok sikerrel!
Dolgozom a Natura 2000 adatbázison is.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 16., szerda 18:31
Szerző: mj620
.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 17., csütörtök 10:13
Szerző: Mtamas79
Garou írta:
mj620 írta:egy gyors lista is elég tárgyilagosan hogy miket kell be küldeni.
A megyei örökségvédelmi és építésügyi osztálynak egy kérelem neveddel címedel és a helyrajzi számokkal melyeket a gazdáktól kérsz, igazolás a gazdáktól melyben a hrsz-ek fel vannak tüntetve és a tulajdonos aláírásával, a harmadik papírban kijelented, hogy öt évre visszamenőleg nem voltál örökség védelmi dolog miatt büntetve.
Az örökség védelmi osztály küld a helyi rendőr kapitányságnak, a lakhelyed jegyzőjének, és még jó pár helyre értesítést, a fémkeresős tevékenységről.
Megjegyzés: senki ne próbáljon sumákolni pl, hogy oda írsz egy fals nevet a hrsz mellé, minden gazda kap értesítést még a közös osztatlan tulajdonban levőket is ki keresik és értesítik.
Nekem a sok hrsz-ből kettő le lett húzva mert régészetileg védett volt, de sebaj maradt még bőven, ez az engedély nem jogosít fel natura 2000 stb természet védelmi területen való detektorozáshoz, lehet meg kapod az engedélyt egy natura 2000 területre de onnan a természet védő el küldhet érdemes ezekkel is tisztában lenni.
És még valami a földekről google earth-os fotó, körbe rajzolva a föld és rajta a hrsz, ezt én a paintban csináltam.
Szia!

Látom, Te már sikerrel jártál ezért szeretnék kérdezni egy olyat, hogy mi a helyzet azokkal a területekkel (Pl erdő, műveletlen terület) ami nem magántulajdonban van, vagy pl, út mentén? (példaképp kimásolok egy Mepar koordinátát, hogy mire is gondolok: 642196 187849, J1LEP-H-13) ez a terület nem régészeti és nem natura 2000. Szóval ilyenkor ezeket a koordinátákat megadva adom be a helyi örökségvédelemhez a kérvényt?

T.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 17., csütörtök 11:41
Szerző: Mtamas79
Még egy kérdés: :-)

Van egyáltalán olyan hely Magyarországon, ahová nem kell engedélyt kérni? Teszem azt erdő (nem natura2000, nem nemzeti park, csak egy sima retkes föld amin fák nőnek) vagy mező? Tehát veszek egy keresőt és csak kimegyek ? Létezik ilyen?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 17., csütörtök 15:23
Szerző: Gabor
Mtamas79 írta:Még egy kérdés: :-)

Van egyáltalán olyan hely Magyarországon, ahová nem kell engedélyt kérni? Teszem azt erdő (nem natura2000, nem nemzeti park, csak egy sima retkes föld amin fák nőnek) vagy mező? Tehát veszek egy keresőt és csak kimegyek ? Létezik ilyen?

Olvasd el a törvényt! Engedélyköteles a használata.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 18., péntek 9:31
Szerző: Prowler
Garou írta:Tegnap meg kaptam az engedélyem húsz helyrajzi szám kb 40 hektárnyi területre, vége a bujkálásnak 3000Ft és egy kis utána járás, kövesút mellett is vannak területek oda fogok menni először és nappal. :D
Áthívhatnál egy közösre! :D :D :D

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 13:48
Szerző: Mtamas79
Sziasztok!
Megjött a válasz a levelemre a hatóságtól. Közzéteszem, hátha van benne nektek is használható infó:

2016. március 17-én beérkezett elektronikus levelére válaszolva az alábbi tájékoztatást adom:

Fémkereső műszer használata hatósági engedély alapján végezhető tevékenység.
A hatáskörrel rendelkező szerv: Székesfehérvári Járási Hivatal (Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8.)

Ügyfélfogadás:
hétfő: 13,00 – 15,30
szerda: 8,00 – 12,00 és 13,00 - 15,30
péntek: 8,00 – 12,00

Az illetékesség: Fejér megye
Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: A régészeti örökség és a műemléki értékvédelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 39. Kr) 46. § (1) bekezdés szerinti kérelem, és 46. § (2) bekezdés szerinti egyéb mellékletek.

--
(2) A kérelemhez mellékelni kell:
a) a fémkereső műszer használatával érintett terület egyértelmű lehatárolását EOV rendszerben készült térképen,
b) a fémkereső műszer használatának tervezett idejét,
c) a fémkereső műszer használatával érintett ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatát,
d) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy a kérelem benyújtását megelőző öt évben a régészeti örökséggel összefüggésben szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, továbbá vele szemben örökségvédelmi bírságot nem szabtak ki,
e) az eljárási díj vagy illeték megfizetésének igazolását.

(3) A hatóság az eljárás során határidő kitűzésével kérheti az Ásatási Bizottság vagy a gyűjtőterületén érintett múzeum szakvéleményét.

(4) A fémkereső műszer használatára vonatkozó kérelmet el kell utasítani, ha
a) a tervezett tevékenység a 4. § (3) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott területet, legelő művelési ágban lévő régészeti érdekű területet vagy nyilvántartott régészeti lelőhelyet érint,
b) a kérelmező szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét a régészeti örökséggel összefüggésben megállapították,
c) a kérelmezővel szemben örökségvédelmi bírságot szabtak ki, vagy
d) a kérelmező ellen a b)-c) pont szerinti eljárás folyamatban van.

(5) A fémkereső műszer használatára vonatkozó engedély tartalmazza
a) az engedély jogosultjának nevét és címét,
b) a fémkereső műszer használatával érintett terület azonosítására alkalmas megjelölését és a tevékenység végzésének idejét.

(6) A fémkereső műszerrel végzett tevékenységet a hatóság hivatalból vagy a gyűjtőterületén érintett múzeum kérelmére is megtilthatja.

(7) A (6) bekezdés szerinti határozat tartalmazza a tiltással érintett terület azonosítására alkalmas megjelölését és helyrajzi számát.

(8) A hatóság az (5) és (6) bekezdés szerinti jogerős határozatot megküldi
a) a gyűjtőterületén érintett múzeumoknak,
b) a működési területével érintett nemzeti park igazgatóságnak,
c) az illetékes jegyzőnek,
d) az illetékes jegyző útján a mezőőri szolgálatnak,
e) az illetékes rendőrkapitányságnak és
f) az ingatlannal rendelkezni jogosultnak.

(9) Ha a (6) bekezdés szerinti tiltás jelentős számú ügyfelet érint, akkor a hatóság az ügyféllel hirdetményi úton tarthat kapcsolatot a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 28/D. §-ában foglalt feltételeknek megfelelően.

(10) Az engedély a határozat jogerőre emelkedésétől számított egyéves időtartamban jogosít a tevékenység végzésére.

(11) A fémkereső műszer használatára vonatkozó engedély alapján végezni tervezett tevékenység megkezdését megelőzően tíz nappal a tevékenység tényleges végzésének megkezdését a hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni.

Az ügyintézés illetéke: 3000 Ft.
Az ügyintézési határidő: 21 nap.

Eljárási szabályok, ügymenetre vonatkozó tájékoztatás: a kérelmet bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet jogosult benyújtani.

A hatóság a kérelem beérkezését követően vizsgálja, hogy hiánytalanul lett-e benyújtva a kérelem. Szükség esetén hiánypótlást ír ki a hiányzó dokumentumok pótlására, ill. megkeresheti az Ásatási Bizottságot vagy a gyűjtő területén érintett múzeumot a tervezett kutatáshoz kapcsolódó szakvélemény érdekében.

A kérelem elbírálására 21 nap áll rendelkezésre. A határozat ellen fellebbezés nyújtható be.

Az engedély a határozat jogerőre emelkedésétől számított egyéves időtartamban jogosít a tevékenység végzésére.

A fémkereső műszer használatára vonatkozó engedély alapján végezni tervezett tevékenység megkezdését megelőzően tíz nappal a tevékenység tényleges végzésének megkezdését a hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni.

Jogszabályok: A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény.

A régészeti örökség és a műemléki értékvédelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet /46. §/

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 14:27
Szerző: The Great Rat
Köszönjük

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 18:58
Szerző: Norbat
EOV rendszerben én is behatárolhatom a területet, vagy hivatalosan kell kikérni ezt is a földhivataltól? Ha utóbbi, annak mennyi a költsége?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 20:52
Szerző: Feri
Ért valakit bármilyen retorzió, miután kért engedélyt?
Nyilván nem, csak azért kérdem, mert működik a fémkeresős paranoia rendesen, és vannak, akik ilyen gondolatokat pörgetnek a fejükben. Ők nem mernek kérni? Számukra is kellene valami biztatót irni.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 22:00
Szerző: ul69
Feri írta:Ért valakit bármilyen retorzió, miután kért engedélyt?
Nyilván nem, csak azért kérdem, mert működik a fémkeresős paranoia rendesen, és vannak, akik ilyen gondolatokat pörgetnek a fejükben. Ők nem mernek kérni? Számukra is kellene valami biztatót irni.
akkor írok biztatót :D én Ede meg ismink kértünk engedélyt.sikerült egy tulajt befűzni úgy 1000-1500 he földdel.úgy néz ki megkapjuk mindenhová amit beleírtunk a kérelembe.az ügyintéző nagyon segítőkész volt és bármivel meg lehetett keresni.nem kellett eov koordináta elég volt a helyrajzi szám és kinyomtatott térkép amin berajzoltuk a területet és oda írtuk a helyrajzi számot.az előzetes értesítést megkaptuk hogy meg fogjuk kapni az engedélyt határozatszámmal stb.innentől 8napot várni kell hátha a földtulaj még sem egyezik bele azután postázzák :D hát ennyi.ez eddig kb 10nap 2hét volt.lehet a héten ideér...

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 22., kedd 23:11
Szerző: Ricordo
.

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 9:01
Szerző: kanbagoly
ul69 írta:
Feri írta:Ért valakit bármilyen retorzió, miután kért engedélyt?
Nyilván nem, csak azért kérdem, mert működik a fémkeresős paranoia rendesen, és vannak, akik ilyen gondolatokat pörgetnek a fejükben. Ők nem mernek kérni? Számukra is kellene valami biztatót irni.
akkor írok biztatót :D én Ede meg ismink kértünk engedélyt.sikerült egy tulajt befűzni úgy 1000-1500 he földdel.úgy néz ki megkapjuk mindenhová amit beleírtunk a kérelembe.az ügyintéző nagyon segítőkész volt és bármivel meg lehetett keresni.nem kellett eov koordináta elég volt a helyrajzi szám és kinyomtatott térkép amin berajzoltuk a területet és oda írtuk a helyrajzi számot.az előzetes értesítést megkaptuk hogy meg fogjuk kapni az engedélyt határozatszámmal stb.innentől 8napot várni kell hátha a földtulaj még sem egyezik bele azután postázzák :D hát ennyi.ez eddig kb 10nap 2hét volt.lehet a héten ideér...

Annyit azért hozzá tehettél volna, hogy köszi srácok a segítséget és bocs az eddigi feszkeltésekért!

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 10:21
Szerző: ul69
kanbagoly írta:

köszöm Kisvakondnak a segítséget és Edének hogy bejárt a hivatalba ügyintézni magamnak hogy találtam olyan földtulajt aki hajlandó volt aláírni és hogy addig piszkáltam a titkos társaságot mig ki nem bökték hogy lehet engedélyhez jutni :lol: :lol: remélem leesett a tantusz :lol:

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 13:52
Szerző: marika
ul69 írta:
remélem leesett a tantusz :lol:
Nagy szerencséd, már tiszta depis voltam, hogy mostantól én leszek az egyetlen aki papír nélkül ásogál a főút mellett, meg az utolsó sor ház kerttövében.
Már azon agyaltam, hogy jól behintem a földedet aranyporral, hogy ha leellenőriznék a helyet juszt se kapjál semmit! =))

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 14:09
Szerző: kanbagoly
ul69 írta:
kanbagoly írta:
ul69 írta:
Feri írta:Ért valakit bármilyen retorzió, miután kért engedélyt?
Nyilván nem, csak azért kérdem, mert működik a fémkeresős paranoia rendesen, és vannak, akik ilyen gondolatokat pörgetnek a fejükben. Ők nem mernek kérni? Számukra is kellene valami biztatót irni.
akkor írok biztatót :D én Ede meg ismink kértünk engedélyt.sikerült egy tulajt befűzni úgy 1000-1500 he földdel.úgy néz ki megkapjuk mindenhová amit beleírtunk a kérelembe.az ügyintéző nagyon segítőkész volt és bármivel meg lehetett keresni.nem kellett eov koordináta elég volt a helyrajzi szám és kinyomtatott térkép amin berajzoltuk a területet és oda írtuk a helyrajzi számot.az előzetes értesítést megkaptuk hogy meg fogjuk kapni az engedélyt határozatszámmal stb.innentől 8napot várni kell hátha a földtulaj még sem egyezik bele azután postázzák :D hát ennyi.ez eddig kb 10nap 2hét volt.lehet a héten ideér...

Annyit azért hozzá tehettél volna, hogy köszi srácok a segítséget és bocs az eddigi feszkeltésekért!
köszöm Kisvakondnak a segítséget és Edének hogy bejárt a hivatalba ügyintézni magamnak hogy találtam olyan földtulajt aki hajlandó volt aláírni és hogy addig piszkáltam a titkos társaságot mig ki nem bökték hogy lehet engedélyhez jutni :lol: :lol: remélem leesett a tantusz :lol:
Remélem ezt most olvassák az illetékesek is mielőtt még aláírják az engedélyedet és képben vannak milyenek voltak a korábbi megnyilvánulásaid a régészekről, múzeumokról és úgy általában az együttműködésről, leletleadásról. Elsősorban a Pest megyeiek és a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek figyelmét hívnám erre fel. Sok szerencsét!

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 14:45

akkor még ezt leírom mert nem árt ha a többiek is tudják.ez az engedély kiadás egy szimpla közigazgatási eljárás illeték megfizetésével.nem puszira adják :D tehát ha nem követtél el semmilyen örökség elleni kihágást amiről nyilatkozni is kell és a kért területen nincs régészetileg védett rész meg kell hogy adják az engedélyt!na most mivel nincs az általunk kért területen régészetileg védett hely igy nagy valószínűséggel nem is várható olyan lelet amit le kellene adni..persze ettől még Attila ott lehet elhantolva :D amúgy meg szerintem célszerű lenne egy országos figyelemfelhívást tenned ne korlátozd ezt csak két megyére :D

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 15:19

Bár én még tartom magam, hogy Monor környéki vagy attól még lehet, hogy a haverod szolnoki:

Kép

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 18:43

Ez jó volt :)

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 23., szerda 19:13
Szerző: kis-vakond

Istenem!! El sem hiszem,Ul :shock: :shock: Gratulálok. :lol:
:clap: :clap: :clap: :clap: :clap: :clap: :clap:
Amúgy szívesen,örülök hogy sikerült. ;) ;) ;)

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 31., csütörtök 20:32
Szerző: mj620
,,A fémkereső műszer használatára vonatkozó engedély alapján végezni tervezett tevékenység megkezdését megelőzően tíz nappal a tevékenység tényleges végzésének megkezdését a hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni."

Ezt csak most olvastam.Akkor nincs olyan hogy hirtelen felindultságból elkövetett keresőzés?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. március 31., csütörtök 21:56
Szerző: kis-vakond
mj620 írta:,,A fémkereső műszer használatára vonatkozó engedély alapján végezni tervezett tevékenység megkezdését megelőzően tíz nappal a tevékenység tényleges végzésének megkezdését a hatóságnak elektronikus úton be kell jelenteni."

Ezt csak most olvastam.Akkor nincs olyan hogy hirtelen felindultságból elkövetett keresőzés?
Sajnos nincs :(
Nekem is ez a problémám,de már sikerült 3-4 napra lecsökkentenem. :lol: :lol:
Nehéz ennyire előre tervezni,főleg építőiparban. :( és még annyit,hogy nem csak a kutatás
megkezdésének várható ideje,hanem a helyszín is jelölendő.Az engedélyben szereplő adatok alapján,pl hrsz.
;)

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. április 1., péntek 7:12
Szerző: mj620
És kinek kell jelezni?

Re: Engedély fémkereséshez

Elküldve: 2016. április 1., péntek 21:49
Szerző: kis-vakond
mj620 írta:És kinek kell jelezni?
Én konkrétan annak a személynek írok,aki segítséget nyújtott az engedély beszerzésének folyamatában.-
Köh,építésügy-régészeti felügyelő,és az ő kérése volt,hogy a múzeum is szerepeljen a címzettek listájában.
Ott az eddigi "kapcsolattartók" értesülnek a tervezett bejárásról.
;)