Oldal: 18 / 34

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 11., csütörtök 22:44
Szerző: draperjozsi
digger írta: A tényeket írtam, és nem a tesztpályáról beszéltem. A tetradrachmákat meg élesben szedtem a cobrával, ezért tudom, hogy működik a dolog. Az exp. II se mélységben, se érzékenységben nem volt jobb, mint az xterra 70 a 18.75 KHZ DD fejjel, az xterra, mindenben jobb nála, és mindkettővel több éves a tapasztalatom. Egyébként se véletlenül járnak a mai napig sokan xterrával aranyrögöt keresni Ausztráliában és az amerikai kontinensen, elismerten az egyik legjobb erre a célra, még mindig megállja a helyét a GPX-ek mellett is. Az explorer II-t és számos gépet vittünk le pár éve Tata mellé, egy keresős találkozóra, és az egyik forgalmazó is jelen volt sok géppel, ahol egy vékony lemezből készült arany fülbevalóra csak nagyon kevés gép jelzett, az explorer II pl. meg sem mukkant, bárhogy állítottuk, pedig voltak ott hozzá értő emberek "páran".
A deus HF fej 28 és az 55 khz-en meglepően jó az ilyen vékony "semmikre". Pár napja most ezzel sétálgatok. Féltem tőle, hogy nem lesz mély, de ezekre az apró vackokra - obolusokra is stb. nekem kielégítő és néha meglepő mélységet produkál egyszerű és stabil érmézőbeállításokkal is.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 11., csütörtök 22:47
Szerző: draperjozsi
toni írta:attis 100% igazad van. Könnyebb megtalálni ha tudod hol van a cél.De kincskeresők álmodozzunk egy kicsit. Kisebb területen ha érmék vannak szétszántva,lehet még ott a fél köcsög eke alatt.Itt is jobban oda kell figyelni,kihegyezni.
Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 8:39
Szerző: ficuscucis
;)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 8:53
Szerző: digger
ficuscucis írta:
draperjozsi írta:
toni írta:attis 100% igazad van. Könnyebb megtalálni ha tudod hol van a cél.De kincskeresők álmodozzunk egy kicsit. Kisebb területen ha érmék vannak szétszántva,lehet még ott a fél köcsög eke alatt.Itt is jobban oda kell figyelni,kihegyezni.
Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?
Ez két okból is aggályos. Jogilag ásatásnak minősül, - az ásatás meg nem fér bele a hobbilengetésbe.

Akkor te ne ásd meg.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 9:01
Szerző: digger
draperjozsi írta:
toni írta:attis 100% igazad van. Könnyebb megtalálni ha tudod hol van a cél.De kincskeresők álmodozzunk egy kicsit. Kisebb területen ha érmék vannak szétszántva,lehet még ott a fél köcsög eke alatt.Itt is jobban oda kell figyelni,kihegyezni.
Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?
Szétszántott, sűrűsödő kisbronzoknál volt ilyen nekünk. Ami érdekessége, hogy két napig szarakodtunk vele, mindent megástunk, ahonnan valami hang jött, de megtaláltuk a közepét, kb. 10 méterrel odébb volt, mint a szétszóródás, egy olyan 50 cm körüli mélységben, de tapasztalat az is, hogy a sok kis oxidált érmét nagyon halványan jelzi a gép, még akkor is, ha nincs nagyon mélyen (deus ovál nagyfej 8khz) . A talajlazítózás valószínűleg felkapott a tetejéből egy marékkal és azt szórta szét a felszínen. Sajnos hiába volt sok, olyan talajban volt (egy régi mocsár melletti savanyú föld), ami teljesen szétmarta őket, csak pár darabon maradt meg a patina és a felírat, a többi még alátétnek se volt jó.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 9:24
Szerző: draperjozsi
ficuscucis írta:
draperjozsi írta:
toni írta:attis 100% igazad van. Könnyebb megtalálni ha tudod hol van a cél.De kincskeresők álmodozzunk egy kicsit. Kisebb területen ha érmék vannak szétszántva,lehet még ott a fél köcsög eke alatt.Itt is jobban oda kell figyelni,kihegyezni.
Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?
Ez két okból is aggályos. Jogilag ásatásnak minősül, - az ásatás meg nem fér bele a hobbilengetésbe.

Ez igaz. Nàlunk SK màs, egyèszt rosszabb.Nem is fogok itt ilyen tèmàt feszegetni. A ròmàt, KK-t, vh-t mi felvidèken csak megtalàljuk, megnèzzük ès szèpen visszatesszük, mert tilos àthelyezni.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 9:27
Szerző: draperjozsi
digger írta:
draperjozsi írta: Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?
Szétszántott, sűrűsödő kisbronzoknál volt ilyen nekünk. Ami érdekessége, hogy két napig szarakodtunk vele, mindent megástunk, ahonnan valami hang jött, de megtaláltuk a közepét, kb. 10 méterrel odébb volt, mint a szétszóródás, egy olyan 50 cm körüli mélységben, de tapasztalat az is, hogy a sok kis oxidált érmét nagyon halványan jelzi a gép, még akkor is, ha nincs nagyon mélyen (deus ovál nagyfej 8khz) . A talajlazítózás valószínűleg felkapott a tetejéből egy marékkal és azt szórta szét a felszínen. Sajnos hiába volt sok, olyan talajban volt (egy régi mocsár melletti savanyú föld), ami teljesen szétmarta őket, csak pár darabon maradt meg a patina és a felírat, a többi még alátétnek se volt jó.

Köszi. Nekünk ferdik fordultak ki ìgy szantàs utan egy sokat jart helyen. kb 20 darab összetapadva. Ennyire alaposak nem voltunk. Nem is lett meg.Ezek is olyanok voltak, hogy szinte szètmàllottak a kezünkben. (ez még olyan jó 10 éve volt és akkor még csak mint néző voltam jelen(utolag szerk.)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 10:00
Szerző: norman
Hali.
Egy ismerős anno egy erdei hegyoldalban talált érméket. Kb. 50 méteren mintha eldobálták volna.De az is lehet hogy egyszerűen legurultak valahonnan.Talán régen kifordult egy fa vagy ki tudja.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 10:39
Szerző: digger
draperjozsi írta:
digger írta:
draperjozsi írta: Ezeket a foltokat nem lenne érdemes megásni? Tudom, le kell szedni egy réteg földet akár egy nagyobb darabon is. De ha már megvan az információ, nem lehet érdemes kihasználni így? Csinált már valaki ilyet és járt szerencsével?
Szétszántott, sűrűsödő kisbronzoknál volt ilyen nekünk. Ami érdekessége, hogy két napig szarakodtunk vele, mindent megástunk, ahonnan valami hang jött, de megtaláltuk a közepét, kb. 10 méterrel odébb volt, mint a szétszóródás, egy olyan 50 cm körüli mélységben, de tapasztalat az is, hogy a sok kis oxidált érmét nagyon halványan jelzi a gép, még akkor is, ha nincs nagyon mélyen (deus ovál nagyfej 8khz) . A talajlazítózás valószínűleg felkapott a tetejéből egy marékkal és azt szórta szét a felszínen. Sajnos hiába volt sok, olyan talajban volt (egy régi mocsár melletti savanyú föld), ami teljesen szétmarta őket, csak pár darabon maradt meg a patina és a felírat, a többi még alátétnek se volt jó.

Köszi. Nekünk ferdik fordultak ki ìgy szantàs utan egy sokat jart helyen. kb 20 darab összetapadva. Ennyire alaposak nem voltunk. Nem is lett meg.Ezek is olyanok voltak, hogy szinte szètmàllottak a kezünkben.
Húsz db. összetapadva, az mindenképpen lelet valahol a közelben. Az öreg traktorosok mesélték, hogy régen a tsz. időkben még volt normális talajmunka, 2 évente mélyszántottak és 5 évente pedig altalajlazítóztak, és akkor kb. 60-80 centire ment le a vas, és az szépen megemelt mindent, szerintem ezeknek az érméknek a java része akkor került elő. Felénk sokszor már ki se érdemes menni, mert nemhogy nem altalajlazítóznak, de még csak nem is szántanak, hanem tárcsázás aztán mehet bele a mag. Itt a legtöbb föld lassan már szántva sincs, max. néha mélytárcsázva. Egyébként a fogas tárcsa a "kedvencem" mert az után ép állapotban nem marad semmi, mindent szétdarál apró darabokra.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 11:56
Szerző: Darwin
digger írta:
attis írta:
digger írta:
toni írta:A Cobra 40cm biztos mélyebbet tud mint a 27cm Gold maxx.Ugyan úgy a Gmaxx 38x45cm bronzkori leletre.
Most hagyuk a frekvenciákat ,hogy a Cobra,Gmaxx alacsony a Gold maxx magas frekvencia. Ha érme leletekről beszélünk én a Gold maxx ra fogadnák 38x45cm fejjel.Ez se messziről mint a Nexus Ultima.De gondolom nincs az a detektor amely egy nagy marék Arpit,ami néhány száz db.,megtaláljon eke alatt.Ha nincs közöttük egy nagy ezüst zsebóra.(vicc)

Sokat kísérleteztem, meg mentem, de nekem a cobra nagy fejjel van jó tapasztalatom. A nagy kelta tetradrachmákat a szántás alól, szemétmentes, tiszta helyen, 35-40 cm-ről szedi, az biztos, de a beállításokat nagyon ki kell hegyezni, cicergősre :-) . Használtam magnum nagy fejet is, de nem találtam jónak, nincsen jelentős mélységnövekedés, ráadásul a jel, mélyebbről már jelentősen késik, azt sem tudja hova ásson az ember, akkora kilengéssel adja a jelet, ha adja. Nagyobb dolgokra nagyon jó még az adventis 2 is, azt is használtam, de a cobra nagyfej szerintem kézi keresőben, mélyre, a legjobb. Nagyobb dolgokra meglepően jó még az xterra 70 is, a nagy dd fejjel, illetve ugyanezt elmondhatom az egészen pici arany dolgokra is, az xterra-val olyan pici arany lemezdarabokat szedtem, hogy magam is csodálkoztam rajta. Érdekessége ennek a dolognak, hogy ezeket a pici aranylemezeket csak az xterrával találtam meg, pedig előtte ugyanott már sok géppel voltam (cobra, expi II, magnum, delta, deus) persze ez utóbbi lehet véletlen, de mindenképpen érdekes. Kíváncsi lennék egy 705-re is nagyon, hogy mennyivel lenne jobb vagy rosszabb terepen, mint a 70-es, de sokaktól hallottam, hogy a 705 valahogy nem sikerült jobbra, nem adja olyan tisztán a jeleket.
Azért az tényleg meglepő lenne hogy egy expi II nem látja, az X-terra meg látja.Itt tényleg csak a véletlen műve lehetett.A tesztpályázás meg a centizgetés eleve egy halott ,fals dolog.Tesztpályánál tudod hogy hol a "cél",így ott jobban odafigyelsz,kihegyezed a géped.A centizgetéssel meg az a gond,hogy egyrészt nem sokan megyünk centivel(nálam sokszor van),másrészt talajfüggő hogy mikor hol hány centiről szedsz egy érmét.
A tényeket írtam, és nem a tesztpályáról beszéltem. A tetradrachmákat meg élesben szedtem a cobrával, ezért tudom, hogy működik a dolog. Az exp. II se mélységben, se érzékenységben nem volt jobb, mint az xterra 70 a 18.75 KHZ DD fejjel, az xterra, mindenben jobb nála, és mindkettővel több éves a tapasztalatom. Egyébként se véletlenül járnak a mai napig sokan xterrával aranyrögöt keresni Ausztráliában és az amerikai kontinensen, elismerten az egyik legjobb erre a célra, még mindig megállja a helyét a GPX-ek mellett is. Az explorer II-t és számos gépet vittünk le pár éve Tata mellé, egy keresős találkozóra, és az egyik forgalmazó is jelen volt sok géppel, ahol egy vékony lemezből készült arany fülbevalóra csak nagyon kevés gép jelzett, az explorer II pl. meg sem mukkant, bárhogy állítottuk, pedig voltak ott hozzá értő emberek "páran".
Határozottan meg tudom erősíteni. A Cobrának nagyfejjel nincs párja mélységben. Akis fejjel is nagyon ott van! A rómára is a legjobb gép szerintem.
Sokat voltam együtt más gépesekkel, és próbáltam is sokat, de a cobrámat nem adnám egyikért se.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 12., péntek 20:59
Szerző: ficuscucis
;)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 14., vasárnap 6:20
Szerző: draperjozsi
ficuscucis írta: Nem tudom milyen messze laksz a cseh határtól. Nézem a tubicán a czech diggers videóit hát az szed bátran mindent --puska, pisztoly, lőszerek meg érmék-- és fel is teszi közszemlére tehát ott nem lehet nagy a tiltás. Egyik videójában gránátot találtak kihívták a rendőröket, ők meg mentek tovább tehát azok sem velük foglalkoztak.
Nàluk lazàbb a rendszer, ès a legtöbben le is adjàk, amit kell. Hogy pontosan milyen a törvèny, nem tudom, de utànanèzek. Meg lehetne azèrt oldani a tàvolsàgot.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 15., hétfő 15:33
Szerző: draperjozsi
Egy èrdekes dologra figyeltem fel a napokban. Kipróbáltam deussal a 34-es és a 28-as fej közti különbséget mélységben, mert gondolkozok a 28-ason, hogy veszek a súlya miatt. Elástam egy kéttenyérnyi, hosszúkás alu halkonzerv dobozt a kertben 40 cmre. Vannak apró vasszemetek a talajban,de nem sok. Ha hozzányomtam a tányérokat a földhöz mindkettő csak vasasan recsegett.Ha felemeltem 5cmre a talaj fölé, akkor adta mind a kettő szépen. A 28-ast 20 cm-vel a föld fölé emelhettem, a 34-est meg kb 30cm-vel. Gyári 6. Deep programban. Meglepődtem, hogy a talajt kopírozva, nem jeleztek. A gmaxxx2 ugyanìgy reagàlt ès nagyjàbol a többi program is.Lehetett egy vasacska a felszìn közelèben,ami bezavart?Sajna nem neztem utana.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 15., hétfő 15:40
Szerző: digger
draperjozsi írta:Egy èrdekes dologra figyeltem fel a napokban. Kipróbáltam deussal a 34-es és a 28-as fej közti különbséget mélységben, mert gondolkozok a 28-ason, hogy veszek a súlya miatt. Elástam egy kéttenyérnyi, hosszúkás alu halkonzerv dobozt a kertben 40 cmre. Vannak apró vasszemetek a talajban,de nem sok. Ha hozzányomtam a tányérokat a földhöz mindkettő csak vasasan recsegett.Ha felemeltem 5cmre a talaj fölé, akkor adta mind a kettő szépen. A 28-ast 20 cm-vel a föld fölé emelhettem, a 34-est meg kb 30cm-vel. Gyári 6. Deep programban. Meglepődtem, hogy a talajt kopírozva, nem jeleztek. A gmaxxx2 ugyanìgy reagàlt ès nagyjàbol a többi program is.Lehetett egy vasacska a felszìn közelèben,ami bezavart?Sajna nem neztem utana.
Jó a 28-as fej, mert jobban kezelhető, de az ovál nagy fej azért 10 %-al mélyebbre lát, van fenn erről youtube teszt, de ez a saját tapasztalat földben is...
https://www.youtube.com/watch?v=6bPZjrXnb9E

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. május 20., szombat 14:03
Szerző: BoRZoS
Az előzőektől kicsit más téma.

A Bibione-s lengetőket keresem info-ügyben. Ha vki olvassa ezt közületek, priv-ben írjon rám, pls!
Már nem találom a régi hozzászólást...

Köszi

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 6., kedd 6:49
Szerző: draperjozsi
Hello,
tud valaki olyan gèpet,amit nem zavar a vasùti felsővezetèk? Egy vasùt mellett hùzòdò erdősàv èrdekelne.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 6., kedd 13:30
Szerző: allando
draperjozsi írta:Hello,
tud valaki olyan gèpet,amit nem zavar a vasùti felsővezetèk? Egy vasùt mellett hùzòdò erdősàv èrdekelne.
Hello. Az MD3030 az egy elegge jol hasznalhato gep erre es melysege es szelektalasa is kiemelkedoen jo. Igaz a levegoteszt nem mervado de a pici 1 ft-ot 30 cm- rol tisztan jelzi. Na azert annyira mervado ha valami a levegoben sem lat 20 cm- nel messzebb akkor a foldben szinte semmenyire.
Hidd el nem beszelek melle... A makro racer mellett hu tarsam marad az MD-3030.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 6., kedd 15:21
Szerző: draperjozsi
allando írta:

Elhiszem ès köszi! Mèg a fisher gold bug kìnai koppintàsàt is dìcsèrik az angolok ilyen cèlra. Az is van soknak a csùcsgèpek mellett,de azt nem akarok. Ez mèg vagy 100 euroval olcsobb is,amit Te ajànlasz. Nagyon köszi a tippet.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 7:26
Szerző: toni
Szevasztok,
kíváncsiságból,de szükság miatt is vettem egy ground resistivity metert.Legújabban softwert nem gyártanak hozzá.Kulcsra adja ki a számokat,datalogger nek adatokat nem ad.Kérdeztem a gyártót.Meglepetésemre arra amire akartam nagyon jó.Üregek,pincék kimutatására.
Jobb áttekintés végett szeretném a számokat szines "sakktáblára" átváltoztatni.Valami softwer kellene,ahova beírnám a számokat és szines "sakktábla" keletkezne.Örülnék ha valaki segítene minél egyszerűbb lehetöségvel.
Köszönöm.
RES.jpg
RES.jpg (168.63 KiB) Megtekintve 13107 alkalommal

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 16:11
Szerző: draperjozsi
toni írta: Jobb áttekintés végett szeretném a számokat szines "sakktáblára" átváltoztatni.Valami softwer kellene,ahova beírnám a számokat és szines "sakktábla" keletkezne.Örülnék ha valaki segítene minél egyszerűbb lehetöségvel.
Köszönöm.
RES.jpg

Megpròbàlom excellel összehozni. Hàny sor ès oszlop van egy-egy ilyen mèrès alkalmàval? Pont ùgy nèz ki, mint a kèpen minden esetben?

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 16:30
Szerző: toni
Próbálj 3 oszlopot. R1_2, R2_3, R3_4 . És egyenlőre igy,egy oszlopban 12 szám.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 20:36
Szerző: Pasubio
Nem tudom hogy jól értem-e, de ha beírod excelbe a számokat, kezdőlap,feltételes formázás, színskálák és egy ilyent fog kiadni:
Kép

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 20:52
Szerző: Risingsun
xls-ben a feltételes formázásban a szín skálák szabályaihoz lehetne rendelni az értékeket, hogy milyen számnál milyen színűre váltson a cella.
Szerintem így lehetne vizuális képet alkotni az értékekből.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 22:18
Szerző: draperjozsi
Risingsun írta:xls-ben a feltételes formázásban a szín skálák szabályaihoz lehetne rendelni az értékeket, hogy milyen számnál milyen színűre váltson a cella.
Szerintem így lehetne vizuális képet alkotni az értékekből.

èn is valami ilyenre gondoltam, de kellene a szinek közötti àtmenet is szerintem. ilyen keves szamnal talan erdemes lehet egy szint valasztani, es annak több àrnyalatàt. vagy valami ilyesmi. nem biztos, nem làtok bele sajnos.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 14., szerda 23:47
Szerző: kanbagoly

2016-os exelben van ilyen. megadod a színt, illetve árnyalatot, a típust szám formátumnak a minimum-maximumot és kész:
exel.jpg
exel.jpg (186.51 KiB) Megtekintve 15109 alkalommal
Pld: 1000-1050 narancs, 1051-1100 sötétebb narancs, 1101-1150 mégsötétebb narancs..... stb.

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 15., csütörtök 0:17
Szerző: draperjozsi
Szuper! Ha holnap hazaèrek melòbòl ès nem előz meg màs, akkor összehozom Toninak. A fősuli òta nem hasznàltam az excellt. Legalàbb felfrissìtem kicsit a dolgokat pàr èv utàn. :)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 15., csütörtök 11:36
Szerző: toni
Köszönöm fiúk.
Volt egy régebbi Future "föld radarom".Annak a softverébe sikerült beírnom.Jobb mint a semmi.
RES1.jpg
RES1.jpg (56.83 KiB) Megtekintve 15063 alkalommal

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 19:49
Szerző: draperjozsi
allando írta:
draperjozsi írta:Hello,
tud valaki olyan gèpet,amit nem zavar a vasùti felsővezetèk? Egy vasùt mellett hùzòdò erdősàv èrdekelne.
Hello. Az MD3030 az egy elegge jol hasznalhato gep erre es melysege es szelektalasa is kiemelkedoen jo. Igaz a levegoteszt nem mervado de a pici 1 ft-ot 30 cm- rol tisztan jelzi. Na azert annyira mervado ha valami a levegoben sem lat 20 cm- nel messzebb akkor a foldben szinte semmenyire.
Hidd el nem beszelek melle... A makro racer mellett hu tarsam marad az MD-3030.
Hello, közben ràjöttem, hogy az ùj deus HF fejet sem zavarja. 15- 20 mèterre meg tudtam közelìteni a vasutat. 10-ből 2 vonatnàl előfordult, hogy màr messziről zavart, de az csak pàr perc volt. Öröm ès boldogsàg ;)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 22., csütörtök 21:09
Szerző: Peet83
Uraim! aki tudna nekem segíteni ezüst érme tisztításban az kérem privátban a telefon számát küldje már el. köszönöm

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 26., hétfő 8:37
Szerző: andromeda
Volt itt a fórumon egy tag, aki írta,hogy van MARS MD szár 30 ezer + postáért.
Valaki meg tudná adni az elérhetőségét?
Vagy a nick nevét , aztán ráírok.
Köszönöm előre is!

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 26., hétfő 10:59
Szerző: Vasmacska
Szia! Tracker a nick neve a hírdetőnek. Fent a keresőbe írd be az általad keresett szár típusát és adja rá a találatokat ;)
andromeda írta:Volt itt a fórumon egy tag, aki írta,hogy van MARS MD szár 30 ezer + postáért.
Valaki meg tudná adni az elérhetőségét?
Vagy a nick nevét , aztán ráírok.
Köszönöm előre is!

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 26., hétfő 12:39
Szerző: andromeda
Vasmacska írta:Szia! Tracker a nick neve a hírdetőnek. Fent a keresőbe írd be az általad keresett szár típusát és adja rá a találatokat ;)
andromeda írta:Volt itt a fórumon egy tag, aki írta,hogy van MARS MD szár 30 ezer + postáért.
Valaki meg tudná adni az elérhetőségét?
Vagy a nick nevét , aztán ráírok.
Köszönöm előre is!
Köszönöm hálásan! :)

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 30., péntek 12:29
Szerző: 00fonix
Sziasztok!
Valakinek van infója, hogy ez mi lehet?
Kép
Köszönöm

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 30., péntek 14:14
Szerző: kanbagoly
00fonix írta:Sziasztok!
Valakinek van infója, hogy ez mi lehet?
Kép
Köszönöm
Mérlegsúly

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. június 30., péntek 14:23
Szerző: 00fonix
kanbagoly írta:
00fonix írta:Sziasztok!
Valakinek van infója, hogy ez mi lehet?
Kép
Köszönöm
Mérlegsúly
Köszi, na mindenre gondoltam, de erre nem!
Nem a megszokott, elég lapos 4mm*28mm

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. július 3., hétfő 19:14
Szerző: lénárd

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. július 3., hétfő 20:25
Szerző: Bobbácsi
Hali!
Elsőre nekem valami római vagy bizánci medálnak....vagy valami ilyesminek tűnik.
A pali arca olyan mint Theodosiusé! :lol:

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. július 4., kedd 0:15
Szerző: kanbagoly
Bobbácsi írta:
Hali!
Elsőre nekem valami római vagy bizánci medálnak....vagy valami ilyesminek tűnik.
A pali arca olyan mint Theodosiusé! :lol:
Romai es az ott Sol romai istenseg sugarkoronaban. Gyonyoru darab!

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. július 4., kedd 5:11
Szerző: lénárd
kanbagoly írta:
Bobbácsi írta:
Hali!
Elsőre nekem valami római vagy bizánci medálnak....vagy valami ilyesminek tűnik.
A pali arca olyan mint Theodosiusé! :lol:
Romai es az ott Sol romai istenseg sugarkoronaban. Gyonyoru darab!
Köszönöm szépen a segítséget !

Re: Segítség!

Elküldve: 2017. július 4., kedd 22:13
Szerző: talentum
lénárd írta:
kanbagoly írta:
Bobbácsi írta:
Hali!
Elsőre nekem valami római vagy bizánci medálnak....vagy valami ilyesminek tűnik.
A pali arca olyan mint Theodosiusé! :lol:
Romai es az ott Sol romai istenseg sugarkoronaban. Gyonyoru darab!
Köszönöm szépen a segítséget !

Hát Lénárd, ez nagyon odabas...!