Ezzel kár ennyit foglalkozni. De annak azért örülök, hogy ilyen jók a vélemények a MAGNUM-ról.

Bár kisebbség, de egy komoly hazai réteg a magyar gyártmányú fémkeresőket részesíti előnyben, vagy legalábbis a tudás alapján ítélnek és kevésbé sznobizmusból. Általában jellemző, hogy a MAGNUM-ot és a Cobrát egymásnak ajánlják az emberek, nem pedig reklámozás, marketing alapján keresik, ami ezekhez gyakorlatilag nincs is. A képen olvasható beszkennelt vélemény közel se egyedi, inkább jellegzetesnek mondható. A hétvégén is két ember dicsérte meg a MAGNUM-ot írásban, ma egyvalaki szóban.
A felhasználók többnyire igen jó véleménnyel vannak a MAGNUM fémkeresőről, akik pedig külföldi műszereket árulnak, azok gyakran (nem mindenki) konkurrenciát látnak benne és lejáratni igyekeznek. Kezdettől ez van - amikor még csak néhány MAGNUM volt forgalomban, már ment a hangulatkeltés ellene úgy, hogy akik csinálták, még csak nem is láttak ilyen műszert. Ui. azt mertem állítani, hogy az első három legjobb fémkereső között van, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, mivel magyar gyártmányú és akkor az nem lehet... Mások szerint meg pont azért jobb. Tulajdonképpen jelenleg is ez a helyzet, az első háromban benne van, sokak szerint az első egyben

A MAGNUM elterjedését ezek nem akadályozták meg, köszöni, jól van.
Az a helyzet, hogy aki kereskedik, annak rengeteg a konkurrenciája, hiszen rengeteg nagy szériában gyártott fémkereső típus létezik, ugyanazt vagy hasonlót sokan árulnak és ugyanúgy megrendelhetők akár külföldről is. Így érthető a fokozott nyomulás és erős marketing, ami akár ilyen negatív formát is ölthet. MAGNUM-ot és Cobrát viszont csak nálam lehet kapni. Úgyhogy én már csak ezért se szoktam más gyártmányokat lejáratni.
